A MADÁRBARÁTSÁG ELSŐ LÉPÉSEI
Amikor már megvan az elhatározás, a távcső a nyakunkban, madaras könyv a kezünkben, indulás!
Kezdetben érdemes kimenni egy ritkábban látogatott erdő szélre vagy vizes élőhelyre, s ott kipróbálni a távcsövet. Ne kell aggódni, ha első pár alkalommal nem tudjuk megtalálni kapásból a madarat, de gyakorlással egyre hamarabb sikerül elcsípni.
Ezután következhet a fajmeghatározás. Mi a különbség a szén- és a kékcinege között?! Rátaláltunk egy óriási nagy fekete harkályra, majd pedig szembejött egy kisebb, de zöldebb példány. Csapjuk fel hamar a határozót, hadd bővüljön a fajismeretünk! Legtöbbünk a nagykócsagot és a szürke gémet már vígan felismeri. De ott abban a könyvben mit keres egy másik fehér madár, amely valamivel kisebb? Aztán már benne is találjuk magunkat abban a körben, ahol kiderül: az egyik madár szoborstratégiával, a másik mozgékonyabb módon vadászik.
Idővel a könyvespolcunkon megjelennek Fekete István, Schmidt Egon, később Haraszthy László könyvei. Majd pedig amit olvasunk, látni is szeretnénk, és a nyomukba eredünk. Hamarosan a csilpcsalpfüzike neve már ismerősen cseng a fülünkben, s felkapjuk a fejünket arra, hogy hol láttak éppen örvös légykapót.
Tél végén izgatottan várhatjuk az első mezei pacsirta énekét, s amikor az énekes rigót meghalljuk, kellemesen beleborzongunk. Fokról fokra megismerkedünk a fülemüle csattogásával, akárcsak a csicsörke vidámkodásával. A sziszegő füzike első beazonosítása már jóérzéssel tölt el, de a madárhangkórusból még vannak tisztázásra váró tételek.
Persze az is lehet, hogy a madarak utáni járkálás közben egyre többször hajolunk le, egy hüllő, bogár láttán. Vagy ki tudja, talán a vadvirágok színpompája is elvarázsol. A természet millió ajándéka közül, hogy melyiket választjuk, a mi döntésünk. Az viszont biztos, hogy kevés olyan dolog van a Földön, ami annyi élményt nyújt, mint a természetjárás. Éljünk hát vele!